"Vidéki életünk" - Ráckeresztúron :)

"Vidéki életünk" - Ráckeresztúron :)

Sok lehetőség...

2017. március 16. - Payne86

Most, hogy végre saját házba költözünk hamarosan, rengeteg mindent szeretnék csináni. Kipróbálni új dolgokat, kicsit környezettudatosabban élni. Ebben a témában igazából már eddig is lehettem volna aktívabb, de valahogy mindig mentem inkább a könnyebb úton. Ezért arra gondoltam, hogy ha már egyszer egy nagy változás áll be az életünkbe, könnyebb ide egyből beépíteni az újításokat. A szemetet például eddig is igyekeztem szelektíven gyűjteni, ezentúl azonban megpróbálom majd a lehetőségekhez képest minimalizálni. A komposztáló kialakítása az első helyen szerepel a listámon a beköltözés után. Valamint az esővízgyőjtő, ami ha sikerül megvalósítani, többek között a wc-öblítésért felel majd. Így ha van elegendő víz a tartályban, ezt nem az ivóvízből fogyasztjuk. Sokaknak furcsa lehet ez az ötlet, de ha belegondolunk elég nagy luxus az ivóvizet erre pazarolni.

Néha úgy érzem, talán elszalad velem a ló, és túl sok mindent szeretnék egyszerre. Tartok tőle, hogy éppen ezért mi van ha semmi nem valósul majd meg ebből a sok tervből? Róma sem egy nap alatt épült, így szól a mondás is, és valószínűleg inkább ehhez kéne tartsam magam. Ugyanakkor hirtelen olyan lehetőség szakad a nyakamba, hogy megvalósíthatok mindent, amiről eddig csak beszéltem. Ez már önmagában óriási dolog! Legalábbis nekem az. Egy kicsit palántáznék is, igazából jelenleg a konyha ablakban növögetnek életem első palántái, holott még azt sem tudom, hova fogom kiültetni őket. Feltéve persze, ha megélik a kiültetést. :-P A tyúktartáshoz szükséges dolgokat, ól, lekerített kifutó szeretném idén megcsinálni, mert annyival is közelebb kerülök hozzá, hogy jövő tavasszal beköltözzenek első jércéim a helyükre. Valamint ősszel nagy gyümülcsfa ültetést tervezek, ezeknek úgyis kell még néhány év, hogy rendesen teremjenek, tehát nem szeretném húzni az időt. 8-10 db fát szeretnék ültetni. Még nem 100%-os, hogy pontosan melyek lesznek ezek, fontos ugyanis, hogy egymás porzói legyenek, vagy legalábbis a közelükben legyek olyan fa amelyik porzója a mienknek. Tulajdonképpen ez talán elég terv is az első nyárra, amikor még igazából csak belakni kezdjük az otthonunkat. Az udvart is teljesen át szeretnénk alakítani. A hátsó, eddig veteményesnek használt szolíd 700nm-t befüvesítjük. Persze előtte körbekerítjük ezt a részt is, itt ugyanis még nincs kerítés. A gyümölcsfák kerülnek majd ide hátra, a többi dolog, veteményes, tyúkudvar, gyereksarok, tűzrakó helye még bizonytalan. Ezek helye remélem az első néhány ott töltött hónap alatt kikristályosodik. Meg persze a sufnik helye is, bár azok helyileg szerintem maradnak ahol vannak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jeneicsaladvideken.blog.hu/api/trackback/id/tr6112339959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása