Tegnap nagy munka volt a háznál.
8 órakor felvettük Janit Kelenföldön, fél 9-kor már lent voltunk. Na jó, azért nem kapkodtunk a munkakezdéssel, mindenek előtt belőttük a siestát, hogy lehetőleg ne fagyjuk szét. Aztán lassan belekezdtek a fiúk a feladatokba, én meg Csengéztem a nagyszobában. Jani burkolta a nagy szobát (a fele már meg volt, így oda tudtuk rakni Manónak a járókát), Karesz meg nekiesett kivésni a fürdőbeli villanyoknak a helyét. Csenge roppantúl élvezi ha zajlik az élet körülötte. Ezt most is bizonyította, akár a társaság központjában van, akár csendes megfigyelőként követi az eseményeket. A fürdőben a villanyászkodás csak a vésésig jutott, hiányoztak ugyanis a beépíteni való dobozkák, de ez már apróság. Plussz legalább nem porolós munkafolyamat. Felkerült még a nagyszobába pár megörökölt barna konnektor és egy kapcsoló. (Karesz ki van borulva tőlük, de ideiglenes jó, és majd alkalomadtán lecseréljük, ezek meg kikerülnek a bungiba meg a nyári konyhába.) Dél körül Adi barátnémék is ránkcsörögtek, hogy meglátogatnának minket, és ha már jönnek segítenek is ha van miben. Olyannyira, hogy Robi a munkásruha mellett ásóval, csákánnyal felszerelkezve érkezett. :) Szuper volt! Karesszal ketten pikk-pakk kiásták a kerticsaphoz vezető víz árkot, vésés és be is került a cső a helyére mindkét aknában. Annyira gyorsan történtek az események, hogy már befelé temettük az árkot, mikor eszméltünk, hogy hoppá! nem készült fotó! Gyorsan házba beszalad, telefon kihoz, és dokumentáltam is az akkori állapotot. Jani eközben már a fürdőszobát batonozta, és az utolsó simításokat végezte a vízrendszeren. Azt is megtudtuk, hogy kb 3 és fél méter víz van a 13 méter mély kútunkban. Unatkoztak a fiúk az ásás után. :) ;) Alakul ez. Indulás előtt még csináltam pár képet a szobáról és a fürdőről.
Fürdő betonozás, vízcsövek teljesek | ||
Vízrendszer |
Parkettázás | Szerelvényezés | A Nagy szoba |
Nagy szoba | |
Előtte | Utána |
Jaj, de vártam már egy ilyen képet! :) Azért nem kilátástalan a helyzet!