Átestünk a tűzkeresztségen!
Túl vagyunk életünk első kakas-vágásán. Nagyszüleim mindenáron szerették volna megmutatni a pesti unokájuknak, hogyan is kell ezt csinálni. Mi is úgy voltunk vele, hogy essünk túl a dolgon... Kareszék levágták és megkopasztották az általam kiválasztott két kakast, mi meg mamával szétbontottuk őket. A másodikat már teljes egészében én csináltam és bár nem mondhatom, hogy tökéletesen sikerült, de azért a kakaspöri így is remek lesz belőle. ;) (Már várom, hogy megfőzhessem, de valami "különleges" alkalomra tartogatom. Bográcsos buli illene hozzá.) Ez az egész munkafolyamat 2-3 órát vett igénybe. A kopasztást ketten csinálták, de a bontást egymás után kellett helyhiány miatt. Még egy kakastól fogunk megválni a terveink szerint, illetve a hónap folyamán a két kacsát is le kéne majd vágni. Akkor marad télire 1 kakas és 9 tyúk. Az ólat tervezzük még kicsit konfortosabbá tenni és jó lenne valamivel nagyobb belőle, ugyanis szeretném még szaporítani a csapatot öt tójóval. De ezt majd még meglátjuk, mert most is eléggé nehezen megy az összeszokása a több korosztálynak...
Másik téma; kreatívkodtam kicsit végre! Neten futottam bele az úgynevezett matatófalba. Már a neve is vicces és nagyon megtetszett. Jópofa kis játékgyűjtemény kicsiknek, tehát Csengének pont jó lenne egy ilyen. Az persze meg sem fordult a fejembe, hogy ezt meg kéne venni. Egyértelmű volt, hogy ez egy remek program nekem, a kész fal pedig a gyerkőcnek. :) Körbenéztem a házban és az udvaron és találtam is jónéhány felhasználható dolgot hozzá. Pár óra múlva készen is volt, és délután már Csenge is le tudta ellenőrizni, hogyan sikerült. Sztem eléggé jól sikerült első próbálkozásra. Akadnak még ötleteim, lehet, hogy tovább bővitem majd a falat. Kicsit jobban egy 16 hónapos korához igazítva... :P
Helyére került még a mai nap folyamán a fürdőszobai és a nagyszobai radiátor (Csenge szobájában éppen egy nagyon jó kis búvóhely van felépítve, úgyhogy még várunk picit a lebontásával), valamint a két kis helység szerelvényezése is elkészült. Mostmár csak az előszoba vár még a sorára, de ott még más tennivaló is akad bőven. A terítők után újabb csinosításon esett át a nagyszoba és az étkező is. Felkerültek a karnisok és már függönyünk is van! Egyre csak szépülünk. :)
Képek:
matatófalunk :) | |
függönyös ablakok |