Mint a cím is mutatja immár sokadszorra téma a tanya... Természetesen a saját tanya, igen vagy nem?
Vannak dolgok amik egyszerűen nem hagyják az embert nyugodni. Újra és újra fellángol a vágy iránta, elég egy apróság ami beintitja a gépezetet és többé meg nem áll. Hiába próbál az ember logikusan, reálisan és értelemszerűen gondolkodni, akkor is ott van és nem engedi. Nekem ilyen a tanya. Pedig évekkel ezelőtt már beletörődtem abba is, hogy a családi ház udvarral sem elérhető. Most pedig van egy házunk, pesti viszonylatban hatalmas, vidéki felfogással aprócska telekkel. 1400nm. Lehetőség van benne, számtalan dolog véghezvihető ezen a területen is, amit szeretnénk a közeljövöben megvalósítani. Nyúltartás, fürj tartás, házi tésztás vállalkozás kistermelőként. Ehhez azonban hozzátartozik még egy remek kis építkezés, hiszen a ház a maga másfél szobájával 4ünknek már kicsike. Kétféle lehetőségből választhatunk. Vagy hozzáépítünk a házhoz hátrafelé, ez esetben a 3 tervezett szoba mellé még épülne egy külön bejáratú konyha nekem, vagy (természetesen csak ha a szerkezet ezt megengedi) beépítenénk a tetőteret a 3 szobával. Ebben az esetben a konyha egy külön fejezet, amit akármilyen mobil építményből vagy konténerből szeretnénk is kivitelezni, alsó hangon egy milla lenne és ott még berendezés nyista.... Bármit is csinálunk a tetőhöz hozzá kell nyúlni, ez azt jelenti, hogy 3-4 mill tuti lenne a dolog ha nem több. Plussz a konyha. 5-6 milláért már 1/2-1ha-os birtokot lehetne venni, 2-3 szobásat melléképületekkel és esetlegesen nyári konyhával... Persze nem ilyen egyszerű a dolog! Nekünk a lányokra is gondolni kell! Legyen óvoda és iskola a faluban, vagy legalább a szomszéd településen. Legyen háziorvos, gyerekorvos legalább néhány napon egy héten. És lehetőleg egy élhető közösség legyen. Így már neccesebb azért a fent említet árkategória, de nem lehetetlen még ez sem. 5.9-ért megnéztünk egyet, eléggé megfelelő lehetne. Most is azt történt mint már többször korábban. Végül úgy lettem az egész tanyatémával, hogy hagyjuk a fenébe, elég lesz nekem ez a telek is! Akkor azonban elkezdtem számolgatni az építkezés, meg konyha építést meg ilyesmiket, ami feltétele lenne az én vállalkozásomnak, és ezek mellett a számok mellett újra ott vagyok mint az elején... Költsünk még erre a házra 4-5-6 millió forintot, vagy jobban járunk ha eladjuk és veszünk belőle egy nagyobbat, mind a ház mind az udvar terén???