"Vidéki életünk" - Ráckeresztúron :)

"Vidéki életünk" - Ráckeresztúron :)

Leendő otthonunk, avagy házvásárlás folyamatban

2017. február 15. - Payne86

Tudtuk, hogy mit akarunk, már csak a megvalósítás volt hátra!

Kiköltözni a fővárosból, családi házban lakni ahol állatot is lehet tartani!

Nekem gyerekkori álmom volt a saját kutya. Sztem kutya nélkül lehet élni, de minek?! A blöki már természetesen megvan, az első adandó alkalommal, mikor olyan albérletben laktunk, ahova lehetett vinni! :) Tehát udvar! Méghozzá nagy udvar! Mert a kutyi mellett idővel más ötleteink/ötleteim :P is lettek. Szerencsére Karesz támogat a tervekben. Ki szeretném próbálni a veteményezést. Sose csináltam még, tehát új lesz számomra, meglátjuk sikerül e. Mindenesetre nagyon érdekel, és szeretném a saját zöldségeinket enni, és megfőzni a családnak. Rengeteg gyümölcsfát szeretnék ültetni. Imádom a gyümölcsöt, de olyan árakon lehet hozzájutni, hogy sokszor inkább nem eszem. A gyereknek és a jövőben pedig a gyerekeknek nagyon fontos a sok gyömölcs. Ezen felül a csirketartásba is szeretnénk belevágni, ha minden jól megy talán már jövő tavasszal.

Tehát belevágtunk a keresgélésbe. Megnéztünk jó pár házat, még annál is több hírdetést, sok településen. Nem válogathattunk sokat, fontos volt ugyanis, hogy a főváros vonzáskörzetében maradjuk a férjem munkája miatt, és az ingatlan ára sem lehetett túl magas. Viszont mindenképpen nagy telket szerettünk volna. Ez volt talán a legfontosabb szempont. Végül néhány hónap után meg is találtuk azt a házikót, ami a tökéletes otthonunk lehet. Egy olyan házat sikerült találnunk, ami egy kicsi átalakítás és némi felújítás után pontosan megfelelő lesz. A nettó alapterülete kb 54 nm, másfél szobából, konyhából, étkezőből, fürdőszobából valamint egy pici előszobából áll. E egyenlőre hármunk számára tökéletes. Idővel tervezünk még hozzáépíteni, hogy a gyerekeknek legyen külön szobájuk. 1400 nm a telek területe, ennek jelenleg a fele veteményesnek van felszántva illetve a maradék fél is két részre van osztva. Az egyik részében valamikor még baromfi volt tartva, elől pedig a ház és a kutya birtoka van. Ezt az elosztást mi majd kicsit átszabjuk. A 700nm-es veteményes egy kezdőnek nagy falat, úgyhogy lecsapunk belőle egy szeletkét, kb 100nm-t. Először lehet még ez is sok lesz. Valószínű! :-P A pipiknek is kialakítjuk az ólat és a kifutót még idén. Mindenek előtt azonban a ház belső átalakítása és felújítása a legfontosabb. Minél hamarabb be tudunk költözni annál jobb lesz nekünk! :) Vízrendszer átalakítás, villanyvezetékek felújítása, fűtés kialakítása, konyha-étkező-fürdőszoba-nappali burkolás. Lesz mit csinálni bőven. Az elmúlt hónapokban, amióta elindítottuk a vásárlási, hitelfelvételi procedúrát (ami egyébként korántsem egyszerű feladat), nagy vonalakban megterveztük leendő otthonunk belső átalakítását. Mostanra kész tervekkel várjuk, hogy végre megtörténjen a kifizetés, a lakó kiköltözzön és végre birtokba vehessük a házunkat, hogy megkezdjük a szükséges munkálatokat.

Íme egy kis ízelítő:

rackeresztur_bartok_bela_ut_25_23001519234971.jpg

etkezo.jpg konyha_1.jpg
Étkező Konyha
kisszoba.jpg nagyszoba.jpg
Kis szoba Nagy szoba
furdo.jpg kert.jpg
Fürdő Kert


haziko_1.pngValahogy így fog kinézni. ;)

Kibontjuk a falat a konyha és az étkező között, így egy nagy helységet kapunk, ahol a nap nagy részét együtt tudjuk tölteni. A kedvencem az épített konyhabútor, ami a szemközti falon helyezkedik el L-alakban. Nagyon várom, hogy kész legyen. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jeneicsaladvideken.blog.hu/api/trackback/id/tr3612262610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása