Továbbra is a kreatív gondolatok bűvkörében telnek a napjaim. :)
Elkezdtem ismerkedésemet a papírfonással, két kis kosárka elkészítésével. Rögtön rá is eszméltem, hogy hohó, ez azért nem olyan egyszerű ám! :P De a lényeg, hogy két teljesen felismerhető és Csenge által letesztelt, használható kosárkám van, méghozzá teljesen ingyen! :) Régi reklámújságok felhasználásával. http://otletes.blogspot.hu/2015/09/papirfonas-alapok-reszletesen.html , a segítséget itt találtam hozzá. Még lenne mit szépíteni rajtuk, mondjuk egy festés ráférne, de lehet, hogy ezek most így maradnak és játszós kosárkák lesznek. Gyakorlásnak tökéletesen megfeleltek. :) Közben jöttek az új ötletek, hogy hogyan lehetne még feldobni, cifrázni, hamarosan ki is fogom próbálni.
Ezen kívűl addig-addig néztem a netem ezt a bizonyos vattakorong felhasználásával készült ajtódíszt, hogy végül engedtem a kísértésnek és elkészítettem egyet én is.
Hozzávalók: Hungarocel koszorú alap, vattakorong, gombostű és a díszítésre szánt bordó szalag, csillagok és gyöngyök.
A vattakorongokat negyedekbe hajtva, a csúcsaikon átszúrva rögzítettem a koszorú alapra, ezeket szépen sorban. Nagyjából 150db korong került fel. Közben rátekertem a szalagot, hogy lássam, hogy lesz igazán mutatós. Amikor körbeértem jöhetett a dekorálás. Szépen elhelyeztem a csillagokat és gyöngyöket, majd palmatex-el rögzítettem őket. Nagyon tetszik a végeredmény, nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. :) Már készítettem is egy gömböt is hasonlóképpen. Ehhez egy csomag (80db) vattakorongra volt szükség. Karácsonyfa dísz lesz belőle. Addig még piros gyöngyök kerülnek majd rá díszítésképpen, és még egy vagy maximum kettő ilyet készítek a fára, ugyanis elég nagy lett a 6 centis gömbön.
Képek:
Papírfonás kosárkák | Vattakorongos díszeim |