Folyamatosan igyekszek valami újdonságot kipróbálni és egyre több mindent szeretnék házilag elkészíteni.
A napokban újabb lépéssel sikerült előre lépnem ez ügyben, elkészült életem első lekvárja! Gyömbéres-narancslekvár formájában. Egy meglehetősen egyszerű receptet találtam a neten, ami megadta a kezdő lökést.
Narancslekvár
- 0,5 l frissen csavart narancslé, rosttal együtt
- 1 dl víz
- 25 dkg cukor
- 4 db szegfűszeg
- pici reszelt gyömbér
- 0,5 csomag dzsemfix
Vízből, cukorból szegfűszegből szirupot főztem, majd beleöntöttem a narancs levét és hozzáadtam a gyömbért. Kb 10-15 percig főztem folyamatos keverés mellett, ezután hozzáadtam a dzsemfixet és még pár percig főztem. Két kis üvegbe öntöttem a még nagyon híg lekvárt, majd száraz dunsztba tettem. Másnapra szépen besűrűsödött. Véleményem szerint isteni finom lett!!! :)
Ne vesszen kárba, a sok héjból pedig kandírozott narancshéj lett.
Kandírozott narancs
- 4-5 narancs héja
- 2 dl víz
- 20 dkg cukor
Héjakat szépen felcsíkoztam, egy részének kivágtam a fehér részét, de a nagyját meghagytam úgy ahogy volt a kicsavarás után, rosttal együtt. Hideg vízben áll két napig a hűtőben (eredetileg csak egy napig kellett volna, de így sikerült :P). A vizet leöntve róla, tiszta vizett tettem fel forrni és utána beledobtam a lecsöpögtetett héjakat. 5-7 perc főzés lassú tüzön, majd leszűrtem és átöblítettem hideg vizzel. A 2 dl vízben feloldottam a cukrot, felforraltam, majd mehetett bele a narancsok héja. Addig főztem míg szép üveges lett, majd egy sütőrácsra pakoltam száradni. Kihűlve megszórtam még cukorral. Már mehet is a legközelebbi süteménybe! :)
Narancslekvárom | Kandírozott héj |
Mindezeken felül pedig a mai napon beszereztem az első luffa szivacsomat mosogatás céljából! :) Ugyan még van itthon régi, műanyag mosogató szivacs, de ezentúl már ezt fogom használni. Nekem első használat után azt kell mondjam, hogy meglepően tetszett és bevált. A következő lépés a házi mosogatószer használata lesz! Erre még egy kicsit várni kell, mert az alapanyagok beszerzése elsőre eléggé nagy összeg lesz. Ha már rendelek ilyeneket, akkor már összeválogattam házi készításű arckrém, sampon és tusfürdő hozzávalóit is. A mosószeremet legközelebb már felturbózom mososzódával, szódabikarbónával is, mert ugyan jól használható már ez az egyszerű szappanos változat is, a gyerkőc azért próbára teszi... :P
íme a luffácskám :) |
Nem mellékesen pedig karácsony óta nem kellett tojást vennünk! A 6 tyúkom ugyanis szépen ellát minket a napi 3-6 tojással. :)
Még egy dolog! Kicsit csapongok mostanában, de ezt tudjuk be a tomboló hormonoknak... :P :) A héten nem kellett kirakjuk a kukánkat! Ez ugyan még nem egy nagy győzelem, de engem boldoggá tett. A legnagyobb változás eddig csak a szelektív gyűjtésben látszik igazán, de kezdésnek nem rossz. :)